Csirkemell filé zöldséggel

Hozzáadta: admin - 2010. október 2.

Hozzávalók: 4 kicsontozott csirkemellfilé (darabonként kb. 15 dkg), 3 ek olaj só, őrölt bors, 20 dkg sárgarépa, 2 szál póréhagyma, 10 dkg csiperkegomba, 3 kk currypor, 2,5 dl tyúkhúsleves (1 leveskockából), 1,3 dl tejföl

A csirkehúst megmossuk, leitatjuk, vékony csíkokra szeljük. 2 ek olajat egy lábosban megforrósítunk, a hússzeleteket kb. 3 perc alatt megpirítjuk benne. Megsózzuk, megborsozzuk, majd kivesszük és félretesszük. A sárgarépát meghámozzuk, uborkagyaluval vékony szeletekre vágjuk. A póréhagymát megtisztítjuk, hosszában félbevágjuk. Megmossuk, vékony karikákra szeljük. A maradék olajat egy serpenyőben megforrósítjuk. Először a sárgarépát pirítjuk meg benne, majd a póréhagymát hozzáadjuk. Együtt kb. 5 percig pároljuk, néha megkeverjük. A gombát nedves ruhával megdörzsöljük, megtisztítjuk. A nagyobb fejeket negyedeljük, a kicsiket félbevágjuk. A zöldséghez adjuk, együtt pároljuk. Sóval, borssal és curryporral ízesítjük. A húst a zöldséghez adjuk, a húslevessel felöntjük, 10 percig együtt pároljuk. A tejfölt belekeverjük, megforrósítjuk, de nem forraljuk fel. Megfűszerezzük. Hosszú-szemű rizzsel tálaljuk, de pirított mandulával is megszórhatjuk.

Címkék:, , , , , ,

Citromos csirkebecsinált

Hozzáadta: admin - 2010. szeptember 22.

Hozzávalók: 30 dkg csirkeaprólék, 2 evőkanál olaj, 1 tojássárgája, 1 dl tejföl, 1 evőkanál liszt,  só, őrölt bors, kevés cukor, 1 citrom, 1 csokor petrezselyem

A csirkeaprólékot vágd kisebb darabokra, és sózd be. Forgasd meg felforrósított olajon, borsozd meg, és önts rá annyi vizet, amennyi éppen ellepi. Fedő alatt párold addig, míg az aprólék megpuhul és zsírjára sül. Ekkor hintsd meg liszttel, tölts rá egy pohárnyi vizet, és forrald át. Ízesítsd reszelt cítromhéjjal, cukorral, finomra vágott petrezselyemmel, facsard bele a citrom levét. Végül keverd bele a tojássárgájával elvegyített tejfölt is. Az edényt rázogatva éppen csak forrósítsd fel, és máris tálald.

Címkék:, , , , ,

Paprikás csirke bográcsban

Hozzáadta: admin - 2010. június 6.

Hozzávalók 6 személyre: 2 db nagyobb csirke (1,5 kg), 3 db zöldpaprika, 2 db paradi­csom - vagy ennek megfelelő lecsókonzerv -, 10 dkg zsír, 10 dkg vöröshagyma, 3 dl tejföl, 4 dkg liszt, 1 dkg paprika, só.

A megtisztított, megmosott csirkéket feldaraboljuk. Bogrács alján lassú tűzön a zsírt felhevít­jük. A vöröshagymát apró koc­kákra vágjuk, és zsíron üveges­re, enyhén sárgás árnyalatúra pirítjuk és meghintjük pirospap­rikával. A feldarabolt csirkét be­letesszük, megsózzuk. Hozzáad­juk a karikára vágott zöldpapri­kát, a héjától megtisztított, cik­kekre vágott paradicsomot, megsózzuk, és fedő alatt, saját levében lassan pároljuk. Ha szükséges, kevés vizet öntünk alá, többször megkeverjük. Ami­kor a hús megpuhult, tejfölben elkevert liszttel dúsítjuk, újrafor­raljuk és tálaljuk.

Címkék:, , ,

« Régebbi bejegyzések