Kicsontozott csirke

Hozzáadta: admin - 2010. február 24.

Hozzávalók: 2 csirkecomb, 1 csirkemell, 3 dkg füstölt szalonna, 1 csirkemáj, 1 evőkanál apróra vágott hagyma, 1 evőkanál zsemlemorzsa, vaj vagy olaj, só, zöldpetrezselyem, törött fekete bors, 6 szelet füstölt szalonna, citromlé, 3 db virsli (virsli helyett lehet sertésmáj)

A combokat kicsontozzuk, a bőrt lehámozzuk, a húst kiveregetjük. A 3 dkg füstölt szalonnát apró kockákra vágjuk, kisütjük, megsütjük rajta az apróra vágott hagymát, a kis kockára vágott csirkemájat és végül a morzsát. Kihűtjük, majd a kiveregetett combhús egyik felére elosztjuk (a combokat kettévágjuk), meghintjük finomra vágott zöldpetrezselyemmel, és ráhajtjuk a hús másik felét. Jól megkent alumínium fóliára tesszük, megsózzuk, borsozzuk, majd összecsavarjuk. Tepsire vagy a grill rostjára tesszük.

A mellét kettévágjuk, kicsontozzuk, bőrét lehúzzuk, és a húst 3-3 szeletre vágjuk. Kiveregetjük. Négy szeletet úgy készítünk elő, hogy a húsra tesszük a szalonnaszeletet, erre ½ virslit vagy kockára vágott sertésmájat), meghintjük apróra vágott zöldpetrezselyemmel, mértékkel megsózzuk, összecsavarjuk és összetűzzük. Két szeletet úgy készítünk el, hogy alulra a szalonnát tesszük, erre a húst, a virslit (vagy a kockára vágott májat), meghintjük apróra vágott zöldpetrezselyemmel, kissé megsózzuk, összetekerjük és összetűzzük. Kikent tepsire tesszük, és a combokkal együtt erőre bemelegített sütőben megsütjük (ha kell, kevés vizet öntünk alá). Vagy nyársra fűzzük fel úgy, hogy az a tekercs legyen középen, amelyen a szalonnaszelet kívül van, és a combokkal együtt grillen megsütjük. A combokon az alumínium fóliát felvágjuk, mielőtt kivesszük a sütőből, hogy a hús megpiruljon. A csontokból és a csirke többi részéből levest vagy rizottót készíthetünk.

Címkék:, , , , , , , , ,

Vagdalt tyúkmell

Hozzáadta: admin - 2010. február 24.

Hozzávalók: 1 tyúkmell a szárnyakkal együtt, 1 zsemle, tej, 1 tojás, zöldpetrezselyem, egy darabka hagyma, 1 gerezd fokhagyma, 4 evőkanál zsír vagy olaj, só

A tyúk melléről vigyázva úgy fejtjük le a bőrt, hogy a nyakbőr és a szárnyak is rajta maradjanak. A nyakbőrt és a bőr nagyobb nyílását is varrjuk csaknem össze. A mellcsontról leszedett húst a beáztatott és kinyomkodott zsemlével, hagymával meg fokhagymával húsőrlőn ledaráljuk. A zsírral, tojással, sóval, törött feketeborssal meg a finomra vágott zöldpetrezselyemmel alaposan kevergessük össze. Beletöltjük a bőrbe, és a nyílást teljesen összevarrjuk. A húst sós vízbe tesszük és kissé megfőzzük ( a léből azután zöldség és a csont hozzáadásával levest főzhetünk). Kivesszük, felhevített zsírra vagy olajra tesszük, és lassú tűzön minden oldalról szép pirosra sütjük. Burgonyával vagy főzelékkel adjuk asztalra.

Hasonlóan készíthetjük el pulyamellből is, azzal a különbséggel, hogy a szárnyakat nem hagyjuk rajta.

A pulyka mellét a csontról lefejtjük, szép szeletekre vágjuk, kirántva, párizsiasan vagy natúr is elkészíthetjük.

Combjait vigyázva lenyúzzuk, vastag, erős inait kihúzzuk, a fenti módon ledaráljuk és elkészítjük, a húst a bőrbe visszatesszük és megsütjük. Nagyon finom és különleges sültet kapunk.

Címkék:, , , , , ,

Kirántott tyúk

Hozzáadta: admin - 2010. február 20.

Hozzávalók: 1 kisebb, levesben főtt tyúk, 1 evőkanál olaj, ½ kávéskanál mustár, citromlé, zöldpetrezselyem, só, liszt, zsemlemorzsa, tojás a bundázáshoz, zsír vagy olaj a kisütéshez.

A tyúkot feldaraboljuk, és kb. 1 órára az olajból, mustárból, citromléből meg finomra vágott zöldpetrezselyemből és sóból készült pácban hagyjuk. Kivesszük, megtörölgetjük, lisztben, tojásban és zsemlemorzsában megforgatjuk, a bundázást kézzel rányomkodjuk, és felhevített zsíron vagy olajon lassan aranysárgára sütjük. (Eleinte fedő alatt.) Majonézes burgonyasalátát adunk mellé.

Címkék:, , , , ,

« Régebbi bejegyzések   Újabb bejegyzések »