Hozzáadta: csirke - 2010. április 8.
Hozzávalók 6 személyre: 1 db csirke (1,5 kg-os), 20 dk, gomba, 20 dkg darált sertésdagadó, 2 db tojás, 2 db tejbe áztatott zsemle, 5 dkg vöröshagyma, 2 dl tej, 12 dkg füstölt szalonna, 0,5 dkg törött bors, kevés majoránna, késhegynyi gyömbér, kevés reszelt szerecsendió, 1,5 dl fehérbor, só.
A kellően megtisztított csirke fejét, lábait levágjuk, bőrét fellazítjuk a mellén és combja tövén – ujjal alányúlva, a bőrt a hústól elválasztjuk -, és sóval bedörzsöljük. A csirke hasüregét meghintjük majoránnával. A vékony szeletekre vágott füstölt szalonnát serpenyőben addig hevítjük, míg zsírját ki nem adta. Belehelyezzük a kockára vágott hagymát, és szalmasárgára pirítjuk. A hagymás zsírba tesszük a darált sertéshúst, a cikkekre vágott gombát, a szétzúzott csirkemájat, és 20 perc párolás után hagyjuk kihűlni, majd hozzáadjuk a tejben áztatott és kifacsart zsemléket. Fűszerezzük sóval, borssal, reszelt gyömbérrel, szerecsendióval. Teszünk hozzá 2 db tojást, és alaposan összegyúrjuk. Ezzel az összedolgozott masszával töltjük meg a csirkét. A megtöltött csirkét fedeles tűzálló tálba helyezzük, a fehérbort aláöntjük, és közepes tűzön sütőben puhára pároljuk. Ha a hús már puha, a fedőt leemeljük róla és pirosra sütjük, feldaraboljuk és tálaljuk.
Recept fajtája: töltött csirke - Nincs még hozzászólás »
Címke:egész csirke, fehérbor, gomba, gyömbér, majoránna, sertésdagadó, szalonna, szerecsendió, tej, tojás, vöröshagyma, zsemle
Hozzáadta: csirke - 2010. február 20.
Hozzávalók: 1 kisebb jérce, 2 sárgarépa, 2 póréhagyma, ½ zeller, 4 evőkanál olaj, néhány szem fekete bors, 1 pohár fehér bor, 2 tojássárgája, 2 dl tejföl, 1 evőkanál finom keményítőliszt, ¼ kg zöldborsó (lehet konzerv vagy mélyhűtött is), só
A sárgarépát, póréhagymát és zellert apró kockákra vágjuk. 4 evőkanál olajon megpároljuk, majd hozzáadjuk a negyedekre vágott jércét, együtt kissé pirítjuk, megsózzuk, feketeborssal fűszerezzük, és annyi vízzel öntjük fel, hogy a húst ellepje. Nem túl nagy lángon pároljuk, közben felöntjük a fehér borral. A tejföllel lehabart tojássárgájával meg a keményítőliszttel besűrítjük. Mikor a hús már puhul, hozzávegyítjük a zöldborsót, és készre pároljuk.
Recept fajtája: párolt csirke - Nincs még hozzászólás »
Címke:egész jérce, fehérbor, fekete bors, keményítőliszt, póréhagyma, sárgarépa, tejföl, tojássárgája, zeller, zöldborsó
Hozzáadta: csirke - 2010. február 20.
Hozzávalók: 1 jérce, curry, 1 evőkanál darás liszt, 3 evőkanál olaj, 2 dl fehér bor, 1 evőkanál vaj, 1 hagyma, 2 kisebb alma, 1 evőkanál paradicsompüré, 2 dl tejföl, 2 dl csontlé (lehet leveskockából főzni), 1 kávéskanál finom keményítőliszt, só
A negyedekre vágott jércét megforgatjuk lisztben, kissé megsózzuk, és 3 evőkanál olajon megpirítjuk, majd kis lángon kb. ½ óra hosszat pároljuk. Kivesszük. A visszamaradt zsiradékot felöntjük a fehér borral és kiforraljuk. Beleadjuk a vajat, a megreszelt hagymát, a curryt, a paradicsompürét és az apróra vágott almát. Beleöntjük a tejfölt és a csontlével elkevert keményítőlisztet. Még egyszer felforraljuk. Beletesszük a jércét, de már nem forraljuk. Rizzsel tálaljuk.
Recept fajtája: párolt csirke - Nincs még hozzászólás »
Címke:alma, csontlé, curry, darás liszt, egész jérce, fehérbor, hagyma, keményítőliszt, paradicsompüré, tejföl, vaj