Kicsontozott csirke

Hozzáadta: csirke - 2010. február 24.

Hozzávalók: 2 csirkecomb, 1 csirkemell, 3 dkg füstölt szalonna, 1 csirkemáj, 1 evőkanál apróra vágott hagyma, 1 evőkanál zsemlemorzsa, vaj vagy olaj, só, zöldpetrezselyem, törött fekete bors, 6 szelet füstölt szalonna, citromlé, 3 db virsli (virsli helyett lehet sertésmáj)

A combokat kicsontozzuk, a bőrt lehámozzuk, a húst kiveregetjük. A 3 dkg füstölt szalonnát apró kockákra vágjuk, kisütjük, megsütjük rajta az apróra vágott hagymát, a kis kockára vágott csirkemájat és végül a morzsát. Kihűtjük, majd a kiveregetett combhús egyik felére elosztjuk (a combokat kettévágjuk), meghintjük finomra vágott zöldpetrezselyemmel, és ráhajtjuk a hús másik felét. Jól megkent alumínium fóliára tesszük, megsózzuk, borsozzuk, majd összecsavarjuk. Tepsire vagy a grill rostjára tesszük.

A mellét kettévágjuk, kicsontozzuk, bőrét lehúzzuk, és a húst 3-3 szeletre vágjuk. Kiveregetjük. Négy szeletet úgy készítünk elő, hogy a húsra tesszük a szalonnaszeletet, erre ½ virslit vagy kockára vágott sertésmájat), meghintjük apróra vágott zöldpetrezselyemmel, mértékkel megsózzuk, összecsavarjuk és összetűzzük. Két szeletet úgy készítünk el, hogy alulra a szalonnát tesszük, erre a húst, a virslit (vagy a kockára vágott májat), meghintjük apróra vágott zöldpetrezselyemmel, kissé megsózzuk, összetekerjük és összetűzzük. Kikent tepsire tesszük, és a combokkal együtt erőre bemelegített sütőben megsütjük (ha kell, kevés vizet öntünk alá). Vagy nyársra fűzzük fel úgy, hogy az a tekercs legyen középen, amelyen a szalonnaszelet kívül van, és a combokkal együtt grillen megsütjük. A combokon az alumínium fóliát felvágjuk, mielőtt kivesszük a sütőből, hogy a hús megpiruljon. A csontokból és a csirke többi részéből levest vagy rizottót készíthetünk.

Címke:, , , , , , , , ,

májjal töltött csirkecomb

Hozzáadta: csirke - 2010. január 29.

Hozzávalók 4 személyre: 4 nagy felső csirkecomb (700 g),  2 nagyobb csirkemáj (szív nélkül), 1 közepes fej hagyma, 800 g burgonya, só, bors, 1 ek. ételízesítő, 2 ek. olaj, 4-6 gerezd fokhagyma, 1 kk. provence-i fűszerkeverék, 500 g paradicsom, 4 ek. szűz olívaolaj, 4-5 szál petrezslyem, 1 csokor újhagyma, 8-10 friss bazsalikomlevél

Megmossuk a csirkecombokat, kiemeljük belőlük a csontokat. A májakat leöblítjük, hártyáikat-inaikat eltávolítjuk, félbevágjuk és a csontok helyére fektetjük, meghintjük az ételízesítővel. A húsdarabokat félbehajtjuk, fogvájóval megtűzzük, aztán 2 ek. forró olajban körbesütjük (3-4 perc). A zöldségeket megtisztítjuk, a burgonyát félbe- vagy vastag szeletekre vágjuk, és csinos sütőedénybe terítjük. Megszórjuk a felkarikázott hagymával, az ellapított fokhagymagerezdekkel, sóval és borssal, aztán tetejükre rendezzük a töltött combokat. Meghintjük a provence-i fűszerkeverékkel, meglocsoljuk a pecsenyelével, és 180 °C-ra előmelegített sütőben 45-50 perc alatt puhárapirosra sütjük. Finomra vágott petrezselyemmel megszórva, a sütőedényben tálaljuk. A salátához a paradicsomot felkarikázzuk, tálba tesz-szük. Hozzáadjuk a megtisztított, felaprózott hagymát, sózzuk, borsozzuk, összekeverjük az olívaolajjal, és bazsalikomlevelekkel díszítjük.

Címke:, , , , , , ,