Hozzáadta: admin - 2010. április 20.
Hozzávalók 4 személyre: 8 db csirkecomb, 0,2 dkg törött bors, 6 dkg mustár, 1 db citrom leve, 2 db tojás, 8 dkg liszt, 10 dkg mandula, finom étolaj a kisütéshez, só.
A csirkecombokat megmossuk, megsózzuk, és mustárból, citrom levéből, borsból készített masszával bekenve, fél órán át pihenni hagyjuk. Utána lisztbe, tojásba, majd apróra vágott mandulába forgatjuk, és forró olajban kisütjük és tálaljuk. Köretnek tetszés szerint szalmaburgonyát és tartármártást is adhatunk hozzá.
Recept fajtája: rántott csirke - Nincs még hozzászólás »
Címkék:citromlé, csirkecomb, liszt, mandula, mustár, tojás
Hozzáadta: admin - 2010. február 24.
Hozzávalók: 2 csirkecomb, 1 csirkemell, 3 dkg füstölt szalonna, 1 csirkemáj, 1 evőkanál apróra vágott hagyma, 1 evőkanál zsemlemorzsa, vaj vagy olaj, só, zöldpetrezselyem, törött fekete bors, 6 szelet füstölt szalonna, citromlé, 3 db virsli (virsli helyett lehet sertésmáj)
A combokat kicsontozzuk, a bőrt lehámozzuk, a húst kiveregetjük. A 3 dkg füstölt szalonnát apró kockákra vágjuk, kisütjük, megsütjük rajta az apróra vágott hagymát, a kis kockára vágott csirkemájat és végül a morzsát. Kihűtjük, majd a kiveregetett combhús egyik felére elosztjuk (a combokat kettévágjuk), meghintjük finomra vágott zöldpetrezselyemmel, és ráhajtjuk a hús másik felét. Jól megkent alumínium fóliára tesszük, megsózzuk, borsozzuk, majd összecsavarjuk. Tepsire vagy a grill rostjára tesszük.
A mellét kettévágjuk, kicsontozzuk, bőrét lehúzzuk, és a húst 3-3 szeletre vágjuk. Kiveregetjük. Négy szeletet úgy készítünk elő, hogy a húsra tesszük a szalonnaszeletet, erre ½ virslit vagy kockára vágott sertésmájat), meghintjük apróra vágott zöldpetrezselyemmel, mértékkel megsózzuk, összecsavarjuk és összetűzzük. Két szeletet úgy készítünk el, hogy alulra a szalonnát tesszük, erre a húst, a virslit (vagy a kockára vágott májat), meghintjük apróra vágott zöldpetrezselyemmel, kissé megsózzuk, összetekerjük és összetűzzük. Kikent tepsire tesszük, és a combokkal együtt erőre bemelegített sütőben megsütjük (ha kell, kevés vizet öntünk alá). Vagy nyársra fűzzük fel úgy, hogy az a tekercs legyen középen, amelyen a szalonnaszelet kívül van, és a combokkal együtt grillen megsütjük. A combokon az alumínium fóliát felvágjuk, mielőtt kivesszük a sütőből, hogy a hús megpiruljon. A csontokból és a csirke többi részéből levest vagy rizottót készíthetünk.
Recept fajtája: sült csirke - Nincs még hozzászólás »
Címkék:citromlé, csirkecomb, csirkemáj, csirkemell, fekete bors, hagyma, petrezselyemzöldje, szalonna, virsli, zsemlemorzsa
Hozzáadta: admin - 2010. február 20.
Hozzávalók: 1 kisebb, levesben főtt tyúk, 1 evőkanál olaj, ½ kávéskanál mustár, citromlé, zöldpetrezselyem, só, liszt, zsemlemorzsa, tojás a bundázáshoz, zsír vagy olaj a kisütéshez.
A tyúkot feldaraboljuk, és kb. 1 órára az olajból, mustárból, citromléből meg finomra vágott zöldpetrezselyemből és sóból készült pácban hagyjuk. Kivesszük, megtörölgetjük, lisztben, tojásban és zsemlemorzsában megforgatjuk, a bundázást kézzel rányomkodjuk, és felhevített zsíron vagy olajon lassan aranysárgára sütjük. (Eleinte fedő alatt.) Majonézes burgonyasalátát adunk mellé.
Recept fajtája: rántott csirke - Nincs még hozzászólás »
Címkék:citromlé, egész tyúk, mustár, petrezselyemzöldje, tojás, zsemlemorzsa